Így is csökkentheted étvágyad!

Posted in Életmód

A Nature Neurosciences című folyóiratban közölt tanulmány szerint ezeknek a neuronoknak a bekapcsolásával azonnal leállítható az evés. A Kaliforniai Műszaki Egyetem kutatóinak eredményei azt sugallják, hogy az érintett idegsejtek központi kapcsolótáblaként működve kombinálják, váltogatják a különböző üzeneteket az agyban, ezzel segítve a táplálékbevitel csökkentését.

huncutrandi.hu

eves

 

huncutrandi.hu

A szakemberek lézersugárral stimulálták a neuronokat, ami az ételfogyasztás azonnali és teljes leállását eredményezte az egereknél. A kutatók ezután megnézték, hogy miként viselkednek a neuronok egyebek közt jóllakottság, rossz közérzet, hányinger és keserű ízérzet esetén.

Az idegsejtek az összes vizsgált szituációban aktívnak bizonyultak, ami azt sugallja a szakemberek számára, hogy fontos szereplői lehetnek bizonyos ingerekre adott válaszreakcióknak. A sejtek gyorsan dolgoztak, amikor az egerek rendes adag táplálékot kaptak, ami a kutatók szerint azt jelzi, hogy talán a túlevés megelőzésében is meghatározó szerepet játszanak.
“Valószínű, hogy az emberi agyban is léteznek hasonló sejtek. Amennyiben így áll a helyzet és bizonyítható, hogy ezek a neuronok részt vesznek az evés meggátolásában, akkor egy nap fontos szerepet játszhatnak a különböző táplálkozási rendellenességek kezelését célzó terápiák kidolgozásában” – idézte a BBC News David Andersont, a tanulmány vezető szerzőjét.
A kutatók szerint a következő lépés annak a vizsgálata lesz, hogy az érintett sejtegyüttes milyen kölcsönhatásban van a táplálékbevitellel összefüggésben lévő más idegközpontokkal. A tanulmány során vizsgált neuronok az amigdalában találhatóak, amely agyterületnek elsődleges szerepe van az érzelmi reakciók feldolgozásában és raktározásában.

huncutrandi.hu

Ha Tetszett a Cikk, nyomj egy lájkot is! Köszönjük!

Hozzászólások