Vigyázz, pletykál a Szemed! 5 Tipp

Posted in Érdekes, Tudomány

Kutatások igazolják, hogy a szimpátia vagy éppen az ellenszenv elsősorban a másik tekintetét „szemügyre véve” alakul ki bennünk. Nemhiába a mondás, miszerint a szem a lélek tükre.

Ha a kedvesünk nem néz a szemünkbe, megijedünk, hogy talán titka van, vagy épp szakítani akar. Ha pedig a szemünkbe néz, úgy jó mélyen, igazán, akár bele is borzonghatunk és még nagyobb szerelembe esünk. Van, aki “gyilkol” a tekintetével, és van, akinek “nevet” a szeme. Olyan is akad, aki sötét napszemüveg mögé rejtőzik, talán éppen azért, hogy ne lássanak a gondolataiba.

huncutrandi.hu

Beszédes Szemek

Beszédes pupillák

Amerikai pszichológusok bebizonyították, hogy pupillánk is képes “kifecsegni” érzelmi állapotunkat. A szembogarunk ugyanis nem csak a fényerősség változására szűkül és tágul, hanem akkor is, ha izgalmi állapotba kerülünk. Megnő, ha örömet, vagy bosszúságot érzünk, és mákszemnyi lesz, ha unatkozunk. Egy amerikai kutató, E. H. Hess számos férfin és nőn vizsgálta, hogy különböző érzelmi hatásokra miként változik a pupillájuk mérete. A kísérleti alanyoknak képeket mutatott, miközben figyelte a szembogarukat. A nők pupillája leggyakrabban akkor tágult ki, ha anyát és csecsemőjét, vagy meztelen férfit ábrázoló képet láttak. A férfiakat hidegen hagyta a madonna, viszont pletykás pupillájuk szerint a pucér hölgy ábrája annál inkább lázba hozta őket. Voltak olyan urak is, akiknek a meztelen férfi képét nézegetve tágult ki a szembogaruk, de utólag kiderült, hogy ők eleve a saját nemükhöz vonzódtak. A tájképeket nézegetve a férfiak többségének összeszűkült, míg jó néhány nőnek kitágult a szembogara.

Bámulni tilos!

Amikor partnerünkre szegezzük a tekintetünket, annak többféle oka lehet: talán vonzódunk hozzá, esetleg érdekel amit beszél, vagy egyszerűen egyetértünk azzal, amit mond. Beszélgetőtársunk pedig műszerekkel is kimutatható izgalmi állapotba kerül a pillantásunktól, még akkor is, ha történetesen a nagymamánk. Ezt az izgalmat szeretik annyira a gyerekek is, amikor farkasszemet néznek egymással. A kitartó bámulás történhet a csábítás szándékával, de érzékeltethetjük vele felsőbbrendűségünket is, hiszen nem jövünk zavarba a másik pillantásától.

huncutrandi.hu

A nézés illemszabályai

Az amerikai Exline és társai azt kutatták, hogy vajon egy társalgás során hányszor, és milyen hosszan nézünk a partnerünkre. Kiderült, hogy a szemezés mikéntjéről nagyon komoly íratlan szabályok uralkodnak a különböző kultúrákban. Azt, hogy kit hányszor, és milyen sokáig nézhetünk, függ attól, hogy milyen szoros kapcsolatban vagyunk vele, hogy alárendeltek, vagy fölérendeltek vagyunk-e, és hogy mi a nemünk. A mi kultúránkban egy közömbös társalgás során a felek az idő mintegy 60 százalékában néznek egymásra, de csak harminc százalékban találkozik a pillantásuk.

Egymás szemébe nézni nem illik tovább, mint egyetlen másodpercig, de ha a másik épp nem néz ránk, akkor általában három másodpercig szoktuk legeltetni rajta a szemünket. Amíg beszélünk, kevesebbet nézünk a másikra, mint amikor hallgatunk. A nők többet fürkésznek, mint a férfiak, és az is kiderült, hogy a partnerek összepillantása gyakoribb akkor, ha egyetértenek, mint ha vitatkoznak egymással.

Egy lépést se tovább!

Ugye milyen bosszantó, amikor felebarátunk úgy magyaráz nekünk, hogy közben egyre közelebb jön hozzánk, már-már bekapja az orrunkat, és mi hiába hátrálunk, ő követ? És ugye milyen jó lenne egy kicsit közelebb férkőzni ahhoz, akit szeretünk, lehetőleg úgy ülni, vagy állni, hogy hozzáérjünk legalább a ruhája szegletéhez? Arra is megvannak ám a szabályok, hogy mekkora térbeli távolságot kell tartani a másik emberrel. Hall kísérletei szerint a szerelmesek, vagy családtagok legfeljebb 60 centire helyezkednek egymástól egy társalgás során, a barátunk, vagy közeli ismerősünk viszont nem jöhet 60 centinél közelebb. Akihez nem fűz személyes kapcsolat, az maradjon csak 120 centi távolságban, de még jobb, ha úgy 3 méterre áll meg tőlünk. Az idegenek pedig jobb, ha betartják azt a sokat emlegetett három lépés távolságot.

Liftben tilos

Zuckerman kutatásai igazolták, hogy egy zsúfolt helyen, például a buszon, vagy egy liftben, ahol az emberek kénytelenek közelebb állni egymáshoz, egyszerűen megszakítják a társalgást, mivel a beszélgetés kötelezően szemkontaktussal járna együtt. Amikor aztán kiszállnak a liftből, ott folytatják a csevegést, ahol pár perce abbahagyták. Bizonyára addig, amíg az unalomtól össze nem szűkül a pupillájuk.

(Felhasznált irodalom: Forgács József – A társas érintkezés pszichológiája, Gondolat-Kairosz, 1997)

huncutrandi.hu

Ha Tetszett a Cikk, nyomj egy lájkot is! Köszönjük!

Hozzászólások