6 dolog, ami nélkül nem működik a párkapcsolat

Posted in Tabutéma

A harmonikus, kiegyensúlyozott és mindkét fél részére egyformán örömet jelentő párkapcsolatnak hat fontos pillére van – összegyűjtöttük, hogy melyek ezek.

Valójában a legtöbb kifulladt vagy zűrzavaros kapcsolatban élő pár – jó esetben! – tisztában van azzal, min kellene változtatni azért, hogy jobb legyen a felek között megromlott viszony. Az első lépést mindig nehéz megtenni, mert önfeladásnak, pozícióvesztésnek tűnhet, vagy olyan kompromisszumnak, amely már a megalkuvással határos. Pedig ha a pár tagjai igazán szeretnének változtatni az életükön, akkor az első pillérre támaszkodva minden egyes, a másik felé megtett lépés segíthetné a kapcsolat megszilárdulását. Összegyűjtöttük, hogy melyek a legfontosabb pillérek, amelyek nélkül nem működhet jól a férfi és nő közötti viszony.

huncutrandi.hu

1. Szeretet

A szeretet szónak a leírása annyira közhelyesnek tűnhet, pedig valamikor éppen azért választottuk a másikat, mert megszerettük. De elég néhány év ahhoz, hogy elfelejtsük, miért is lobbant fel a szerelem. Az igényes külső, jó alak vagy édes mosoly kevés a másik megtartásához. Volt valami a másikban, ami régen megfogott minket. Egy vagy több olyan tulajdonság, ami miatt úgy éreztük, ő az igazi: bátorság, erő, jellemesség vagy az érzelmek kifejezésének valami számunkra kedves módja, esetleg a humor vagy a megbízhatóság. Nagyon fontos, hogy a kapcsolatban időről időre figyelmeztessük magunkat és a másikat a szeretet fontosságára – akár le is írhatjuk a partnerünknek egy levélben, hogy miért szeretjük őt. Ne feledd: nem azért szeretjük a másikat, mert ő szeret minket. A tapasztalatok szerint ez így kevés. Akkor erős a szereteted, ha az a másik viszont szeretetétől független. Ha akkor is adsz magadból, amikor a másik ezt néha kedvetlenül, morcosan fogadja. És akkor marad tartós a kapcsolat, ha kellően ismeritek egymást, hiszen nagy valószínűséggel az együtt töltött idő alatt sokat tanulsz a másikról. Megfejted titkos képességeit, tisztában vagy emberi gyengeségeivel, sebezhetőségével.

2. Tisztelet

A második pillér a párunk iránt érzett tisztelet. Amit csak nagyon durva helyzetben veszíthet el a másik. Ilyen lehet a hűtlenség, vagy egy nagy árulás, amikor magunkra maradunk egy nagyon nehéz szituációban. Ám a valódi tiszteletet nem szabad apró-cseprő viták vagy nézeteltérések miatt kikukázni. Ehhez tudatosítani kell magadban, hogy a másik elsősorban ember, és csak utána a te pasid. Ha a tiszteletet életben tudod tartani, akkor nem fordulhatnak elő olyan helyzetek, amely az ő személyét, önértékelését károsan érintik.

huncutrandi.hu

3. Szabadság – a másik határainak tiszteletben tartása

Ha a nap minden pillanatában görcsösen ragaszkodsz a másik jelenlétéhez, ha rajtad kívül nem lehet más személy az életében, ha miattad kell elhanyagolnia a rokonait, ha nem szervezhet vagy nem vehet részt kollégákkal – nélküled – programokon, ha miattad kell lemondani kedvenc elfoglaltságairól, akkor szinte biztos, hogy hamarosan véget ér a párkapcsolat.

4. Közös érdeklődés

A másik érdeklődési körének, határainak, személyes kapcsolatainak tiszteletben tartása mellett néha mégis kellenek azok a bizonyos közös programok. Sokan állítják, nem igaz az, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Egy tény: nagyon fontos, hogy legyenek olyan kapcsolódási pontok, amelyekre alapozva lehet közösen tervezni. Vagyis, ha valaki utálja a vizet és retteg a vitorlázástól, amíg párja csak azért rajong, és egy kicsit sem lelkesedik például a hegyi túrákért, feltehetőleg ritkán lesz élvezetes a közös program. Épp ilyen fontos az is, hogy a saját baráti körön kívül legyen egy közös baráti kör. Olyan emberek (és ez nem feltétlenül a rokonság), akiket szívesen látunk az otthonunkban. Valamint ha utáljuk, és fenntartással kezeljük párunk barátait és ő se csípi a mi barátnőinket, elég hamar bezárulnak az ajtók, és párként maradunk magunkra, ami egy idő után nyomasztóan szürke és unalmas lehet.

5. Kommunikáció – avagy az égig érő beszélgetések

Egy felmérés szerint a párok jelentős része naponta harminc percet beszélget egymással. És ebben benne van az aznapi élmények megbeszélése, a gyerekekkel kapcsolatos információcsere is. Ennyi idő alatt azonban szinte biztos, hogy nem lehet olyan oda-vissza működő kommunikációs csatornán sétálgatni, ami építi, előreviszi a kapcsolatot. A napi harminc perc arra sem elég, hogy a másik viseletét vagy a főztjét megdicsérjük, hogy megerősítő, pozitív üzeneteket küldjünk a másiknak. Ebből következően nagyon tudatosan kell számon tartani azt, hogy az ötödik pillér a kommunikáció. Az egymásra figyelő, hosszan tartó, ráérős értő beszélgetés és a meghallgatás.

huncutrandi.hu

6. Összhang a hálószobában

Az utolsó helyre tettük, mint alappillért. Pedig e nélkül egyszerűen nem létezik hosszú távra szóló párkapcsolat. Vagyis ha ezen a területen nagy az ellentmondás, ha szélsőségesen eltérnek az igények, ha az egyik fél sokkal nyitottabb, mint a másik, ha komoly és elhallgatott zavarok állnak fenn egyik vagy mindkét félnél, az olyan feszültségeket produkálhat, amely mellett borulhat minden. Érdemes hát őszintének lenni a hancúrozás területén, és időben váltani, változni vagy kísérletezni. Vagy időben belátni, ha nem megy…

Ha Tetszett a Cikk, nyomj egy lájkot is! Köszönjük!

Hozzászólások