A bűn 5 árnyalata, avagy a megcsalás típusai!

Posted in Tabutéma


Mi számít megcsalásnak? Egy kapcsolat előre lefektetett szabályok szerint is működhet, de míg egyik párnál már az is megcsalásnak számít, ha pillát rebegtetve ránéz egy idegenre, a másik párnál még a tapogatós, simogatós játékok is megengedettek. Gondoltad volna, hogy mindezeken túl az érzelmekkel lehet a legnagyobb csalás elkövetni? Íme a bűn 5 árnyalata, ami a megcsalás kérdéskörében még egy kósza egyéjszakás kalandnál is súlyosabb!

Kiteregetni a szennyest…

Talán megdöbbentő sokak számára, de a hűtlenség egyik opciója az is, ha a közös szennyest ország és világ, de főleg egy harmadik, ellenkező nemű fél felé kiteregeted. Ezzel ugyanis közszemlére teszed a kapcsolatod gyenge pontjait, hátba döföd a kedvesed és időlegesen egy harmadik, ráadásul ellenkező nemű személynek szavazol bizalmat. Ebben a pillanatban számodra fontosabbá válik az a bizonyos harmadik és annak ellenére, hogy talán semmilyen testi kapcsolat nem alakul ki köztetek, joggal érezheted rosszul magad.

Kémkedni az ex pasi/csaj után…

Rá lehet fogni, hogy ez csak puszta kíváncsiság, vagy pusztán a baráti szeretet az indíttatása, de ilyenkor akaratlanul is felszínre törnek a szép emlékek. Míg a férfiak esetében előbb a közös lepedőgyűrés élménye kerül terítékre, addig a nőknél bizony érzelmi indíttatása is van a dolognak. Ha az exed után ácsingózol, mi van a jelenlegi pasiddal?

Csak megittunk egy italt…

Teljesen mindegy, hogy a pasid hív meg egy kedves hölgyet koktélozni, vagy te fogadsz el egy rejtélyes idegentől meghívást, veszélyes terepre tévedtél. Mivel egy kiegyensúlyozott és jól működő párkapcsolatban senkinek sincs igénye arra, hogy szabad prédaként tekintsenek rá, így már régen rossz az édeskettes italozás egy harmadik személlyel. Megcsalás? Talán csak gondolatban, vagy talán ennél a pontnál még nem. De előbb, vagy utóbb az lesz belőle…

Meghívás a kedvenc helyetekre!

A nők számára határozottan tabu, hogy a közös, kedvenc kávézótokba, éttermetekbe valaki mást vigyen el a pasi! Persze, megértjük mi, hogy az új és riadt kolléganőt be kell vezetni a céges ügyek rejtelmeibe, de jobban jársz ha egy semleges helyre teszed az oktatást!  A kapcsolatotok megér annyit, hogy az emblematikus „közös helyek” küszöbét, csak a kedveseddel léped át!

Lelkes bókok

Igazán fontos, hogy figyelmesek legyünk, de talán mégsem kellene a legjobb barátnő frizurájáról, ódákat zengened, vagy a pasid kollégájának izmait, hosszú, összetett mondatokban méltatnod! A velős és spontán tetszésnyilvánítással nincs gond, azonban ha ez túl hosszúra nyúlik, olyan éles kés lehet a másik hátában, aminek a sebei lassan gyógyulnak és mindeközben a kapcsolatot is mérgezik.

Sokan vagyunk és sokfélék, így számos olyan magatartásforma is adódik, amit nem bír túlélni egy kapcsolat, még ha ez el is tér attól, amit a társadalom megcsalásnak értékel. Talán a fentiek között is akad olyan, ami csak egy veszekedés erejéig él és olyan is, ami lassan és alattomosan, egy harmadik fél által öli meg a kapcsolatot. Igen. Akkor is ha testi kapcsolat a másik féllel nem létesült…

Ha Tetszett a Cikk, nyomj egy lájkot is! Köszönjük!

Ezeket se hagyd ki: