Újrakezdjük-e a kapcsolatot az exszel?

Posted in Tabutéma

Úgy alakul, hogy újra összejössz az expasiddal. “Hogy ebből mi lesz?!” – gondolod te is és a barátnőid is. Aztán hamarosan kiderül, hogy milyen a káposzta felmelegítve: kiábrándítóan ízetlen vagy fenségesen finom. Előfordul és nem is ritkán, hogy egy szerelmespár tagjai pár hónappal vagy egy- két évvel a szakításuk után akarva-akaratlan újra egymás mellett kötnek ki.

huncutrandi.hu

A kapcsolat jövője talán kétségeket vet fel, hiszen ami már egyszer megbukott, az valószínűleg másodszor sem lesz sokáig gyümölcsöző. Ugyanakkor az újra fellobbanó érzelem reményt is rejt magában arra, hogy az egykori szerelmesek a hibájukból tanulva próbálkoznak megint.

Akár idilli, akár viharos volt a kapcsolat, vége lett. És persze minél tovább tart egy szerelem, annál nehezebb túllépni rajta. A szakítás ellenére sok pár másodszor is megpróbálja együtt, és sok esetben ennek másodszor is (el)válás lesz a vége. Hogy miért? Ennek pontosan ugyanannyi oka van, mint annak, ha együtt maradnak. Például a felek továbbra sem változtatnak azokon az okokon, amelyek először is a szakításhoz vezettek.

Mégis lehet happy end?

Ha már először is szikrázó szerelemmel kezdődött a kapcsolat, másodszor nagyobb esély van a boldogabb végkifejletre. Egy kapcsolatnak ezer dolog vethet véget, mint pl. félreértés, veszekedés, hűtlenség vagy más problémák. Számtalanszor előfordul azonban, hogy csak a pár közös élete szakad meg – az érzelmek nem halványulnak, az egykori szerelmesek hiányoznak egymásnak és más(ok) mellett nem találják meg a boldogságot. Ez pedig jó alap lehet arra, hogy a pár ismét megpróbálja együtt.

huncutrandi.hu

Forrás: www.life.hu

Ha Tetszett a Cikk, nyomj egy lájkot is! Köszönjük!

Hozzászólások